Aegidius Bormanufaktúra

Egerröl

"Az Egriröl, föképp a vörösröl most csak annyit, hogy ez is minden alkalomra, ünnepre, ebédre, kettesben, egyedül, egyaránt tökéletes " (Hamvas B)

Eger városa, ez a több mint ezeréves kisváros, dicsö történelmi múltjával, értékes müemlék együtteseivel, boraival és gyógyvizeivel Magyarország leghíresebb városainak egyike. Egert történelmi városként szokták emlegetni, de úgy is, mint a barokk, a bor, a gyógy- és termálvizek és diákok városát. Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején már jelentös nagyságú település lehetett. Az elsö püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István királyunk. A püspökségre költözö szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szölöfajtákat is. Már elsö királyunk, Szent István uralkodása alatt püspöki székhely volt. A történelem viharai nem kímélték a várost, a tatárjárás idején majdnem elpusztult.

IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik a szölötermesztési és a borkészítési ismereteiket meghonosították (pl.: a hordó használatát).

Az Eger-völgy vallon betelepülése a liege-i püspökségbõl a XI.századtól folyamatosan történt. Az egri vallon telep régisége és fontossága magyarázhatja annak a régi liege-i hagyománynak kialakulását, mely Liedvin püspököt egri fõpapként õrizte meg a káptalan nagy halottainak sorában.

Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII - XIV. században telepítették be szölövel.

A megtelepedö cisztercita szerzetesek ezekböl a szölökböl fedezték borszükségletüket.

Az egri püspökség - mint az egész északkeleti régió székhelye - irányító hatásának tulajdonítható a tömeges szölömüvelés megjelenése.

Királyi rendelet alapján a bortermésböl tizedet, dézsmát kellett beszolgáltatni az egyházi és világi intézmények, földbirtokosok részére.

A XII. században épített kövára a török harcok idején már nagyon fontos szerepet játszott a védelemben. Dobó István várkapitány és 2000 fös maroknyi csapata 1552-ben több mint egy hónapig álltak ellent a negyvenszeres török túlerönek. Eger a barokk városa, a XVII. században jelentös kulturális és müvelödési központ volt.

A város és környéke híres történelmi borvidék. A lakosság csaknem 1000 éve foglalkozik szölö- és bortermeléssel, megélhetésüket Eger török kézre kerüléséig, tehát 1596-ig döntöen a szölö- és bortermelés biztosította. Már a XVI. században vannak adataink a kézmüvesség fejlödésére, de a lakosság kézmüves rétege is kapcsolódott a szölötermeléshez.

A XVIII. században Eger lakossága döntö mértékben a szölötermelésböl élt, de viszonylag fejlett kézmüvesipar is kialakult a városban. Az ipar és a mezögazdaság a század folyamán nem vált szét teljes mértékben. Több-kevesebb szölövel a kézmüvesek tekintélyes része is rendelkezett. A XVIII. században a XIX. század elejéig nagyon jelentös volt az egri vörösbor kereskedelem. A jó minöségü vörösbor kereskedés egyrészröl a környezö megyékbe, másrészröl az ország határain túlra, elsösorban Lengyelországba irányult. A borkereskedelmet elsösorban a nagy üzleti kapcsolattal és tapasztalattal rendelkezö "rácok" bonyolították le.

A borvidék legismertebb borai az Egri Bikavér, az Egri Leányka, Debröi Hárslevelü, a Szóláti Olaszrizling és a Menoir (Medoc Noir). Az egri borvidék a rendszerváltozás után rendkívül gyors fejlödésen ment át. A szölöültetvények területe a hagyományos és az új fajták legjobb termöhelyekre történö újratelepítésével jelentösen növekedett (Nagy-Eged, Pajdos).

A fejlett nyugati borkultúrákban müködö eredetvédelmi rendszert meghonosították. A néhány nagyobb borászati üzem mellett több tucat közepes és kisméretü borászat megalapításával és látványos fejlödésével a borvidék borainak minösége jelentösen javult. 1997-ben elfogadták és kihírdették a Bikavér Kódexet, így Magyarország elsö eredetvédett bora az Egri Bikavér lett.

A Kis-Eged hegy oldalából került elö a Vitis hungarica levelének 30 millió éves kövülete.

Eger városától északkeletre terül el az a nagy, 500 méter magasságot is meghaladó hegy, az ún. Eged-hegy, amely a középkor óta meghatározója az egri szölötermesztésnek, borászatnak. A hegy. nemcsak a szölö termesztésére, hanem a pincék vágására is alkalmas volt A város határában ugyanis több száz méter vastagságban megtalálható az ún. riolittufa. Ez a fajta közet viszonylag könnyen faragható, vágható, napfényen morzsalékos, széjjelesik, de a hegy gyomrában kiváló borérlelö pincefalazatot képez. Szemcsés szerkezete révén levegösek, nagy páratartalmúak ezek a pincék, ami a borok nyugodt érését és a nemespenész kialakulását is elösegíti.. A legöregebb borospincék kora a 400 évet is meghaladja, de napjainkban. is vájnak új pincéket. A puha köbe vájt pincék elönye, hogy legyen akármilyen zord idö vagy kánikula odakint, bent állandó a 8-12°C-os hömérséklet.

A riolittufa bomlása vörösesbarna, szívós, erösen kötött, nehezen megmunkálható, lassan felmelegedö agyagtalaj, az ún. nyirok talaj keletkezését segítette elő. Ez a talajféleség nagyon alkalmas az összel érö borszölöfajták termesztésére, még ha a müvelése nagy fáradtságot jelent is."  A megfelelö idöjárási feltételek szintén adottak, hiszen Eger környékén a nyár végén és az ösz elején süt a legtöbbet a nap, épp amikor a legnagyobb szükség van.

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat